Lecsaptak az oroszok – még a NATO-gépeket is riadóztatták miattuk

Volodimir Zelenszkij becslései szerint az oroszok mintegy 600 drónt indítottak Ukrajna ellen.

Volodimir Zelenszkij becslései szerint az oroszok mintegy 600 drónt indítottak Ukrajna ellen.
A szakemberek elsőként a legsúlyosabb hibák: kidőlt, kettétört oszlopok, leszakadt vezetékek és megrongálódott transzformátorállomások elhárításán dolgoztak – derült ki a cég közleményéből.
Hasznos vihar-kisokost tett közzé a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
A helyszíni felvételek alapján az SZTE épületének födémszerkezete teljesen megsemmisült.
A vihar miatt miatt több érkező járat kitérő repülőtéren szállt le, ezeknek a Budapestről induló járatpárját törölték.
A vihar által érintett állomásokon, járatokon tartózkodó utasok továbbutazását a haváriaközpont és az üzemirányítás szakemberei ezekben a percekben is szervezik.
Budapest mégsem szabad!
Személyi sérülés nem történt, a károsultaknak gyűjtést szerveztek.
Rovinj és Zára között hatalmas szél, jégeső és hullámzás okozott károkat, egy személyszállító hajó is elsüllyedt, több embert kórházba vittek.
Megérkezett az ukrán katonai vezérkar legfrissebb jelentése.
Ezeket az adatokat az NHS maga hozta nyilvánosságra, a jelentésben pedig 3915 berendezés meghibásodásáról írtak, amely okozta a betegek sérülését 2022 óta.
A fedélzeten utazó aktivisták szerint az akció jogsértő volt, Izrael viszont úgy véli, hogy a szabályok betartásával jártak el.
Egy haláleset és több rongálás ügyében is nyomozás indult.
„Az elmúlt időszakban feltűnően megszaporodtak a banki csalások és hekkertámadások, ezeken belül is az ukrán hátterű kibercsalások” – hívta fel a figyelmet videóüzenetében a miniszterelnök.
Különösen veszélyeztetettek a 18–29 éves korosztály tagjai, akik gyakran túlzottan magabiztosak digitális jártasságukat illetően, de nem mindig ismerik fel a csalások jeleit.